Rólunk

Miért csináljuk?

Hiszünk a helyi közösségben.

Évtizedek óta foglalkozunk internetes oldalak fejlesztésével és üzemeltetésével. Az InfoVárosok létrehozásakor célunk volt egy olyan országos hálózat létrehozása, ahol olyan felhasználóknak, lokálpatriótáknak adjuk ki a portálok üzemetetését, akik tenni akarnak városukért, részesei és alakítói akarnak lenni a helyi híroldalnak, ambíciózusak és tesznek saját boldogulásuk érdekében. Ehhez alakítottuk ki franchise rendszerünket, amit elérhető áron, kész rendszerrel és folyamatos fejlesztéssel kínálunk szerződött partnereinek.

Rólunk Miért csináljuk?

Közkedvelt Olvasóink körében az infokiskunfelegyhaza.hu internetes hírportál, mely amellett, hogy naprakész információkkal szolgál a városunkban és a régióban történtekről, még számos érdekességgel, szórakoztató tartalommal biztosítja a kellemes kikapcsolódást. A jeles eseményekről készült fotógaléria kiváltképp nagy nézettségnek örvend.

InfoKiskunfélegyháza

Az elsők között kezdtük el két városi hírportál üzemeltetését sok évvel ezelőtt, nyomtatott média kiadásával foglalkozó vállalkozóként azzal a céllal, hogy ügyfeleinknek szélesebb célcsoport elérését, cégünknek több reklámbevételt tudjunk realizálni. Az infovárosok oldalai sok lehetőséget kínálnak minden szempontból, csak ajánlani tudom!

InfoDombóvár

2011 február 1 óta üzemeltetjük az Inforábaköz portált, ami amellett, hogy a térség egyik legkedveltebb hírforrása, pénzt is keresünk vele, hiszen remekül kiegészíti marketing vállalkozásunk egyéb tevékenységeit.

Papp József, InfoRábaköz

Központilag frissített belföldi, külföldi, színes, bulvár tartalmai mellé a helyben írt, szerkesztett helyi hírekkel, információkkal és programokkal hamar kedvelt oldallá válthat az adott város térségében! Egy, a közösségi médiát is használó ügyes szerkesztő gyorsan vezető helyi hírportállá építheti fel, aminek köszönhetően a hirdetők hamar megtalálják és rendszeres partnerként „használják” is szolgáltatásaik, termékeik népszerűsítésére!

InfoSopron

2011-ben csatlakoztunk az InfoVárosok portálcsalád franchise hálózatához.
Az InfoNógrád különleges az InfoVárosok között, hiszen nem egy városról, hanem egy egész megyéről szól.
Az InfoVárosok médiaszolgáltató olyan felületet biztosít, amely lehetővé teszi a folyamatosan frissülő tartalom közzétételét: hírek, helyi információk, programok, képgaléria, napi menük, blogbejegyzések, olvasósarok... Minden egy helyen!

Olívia

Azzal a meggyőződéssel, kezdtem két városi hírportált üzemeltetni, hogy a internetező korosztályt is el tudjam érni hírekkel, hirdetésekkel.
Jó döntés volt! A helyi hírek nagyon sok olvasót érdekelnek és az olvasökból lesznek a hirdetők!

InfoTamási

Egy InfoVáros oldal indulás után gyorsan beüzemelhető. Számos megjelenési megoldás és modul értékesíthető az oldal szolgáltatásai között. Admin felülete letisztult, egyszerű és gyorsan kezelhető, akárcsak a hirdetési felületei. Mobiloptimalizált, ami ma már elengedhetetlen! A helyi hírek folyamatos frissítése nélkülözhetetlen, de meglévő, vagy új információforrás-hálózattal könnyedén megoldható! A központilag frissített tartalmai pedig remekül kiegészítik és színesítik az oldalakat!

InfoTamási
Keress minket

Keress minket

Vedd fel velünk a kapcsolatot, ismerd meg kedvező árainkat!
Rendszeres együttműködés esetén kérj egyedi ajánlatot!

Árak