Bemutatkozás
Közhelynek számít, de mint általában a közhelyek ez is igaz: „az információ hatalom”. Ezzel a hatalommal sokan élnek, sokan visszaélnek, de abban mindenki egyetért, hogy napról napra több és gyorsabb információáramlásra van igényünk. Éppen emiatt az igény miatt változnak információszerzési szokásaink, és kap egyre fontosabb szerepet az elektronikus sajtó életünk minden területén.
Egy fiatal cég rövid története
A kor szavára hallgatva jelentettük meg információs oldalunkat először Győrben 2005-ben. Az infogyor.hu 6 évvel ezelőtti alapítása óta mára stabil, megbízható szervezetként működik és mind bevételeivel mind látogatószámával (további információ: median.hu) egyik meghatározójává vált a győri online piacnak. Eredetileg nem gondoltunk arra, hogy kilépjünk a város határain túlra és franchise-ként működtessük hálózatunkat de a környező városok vállalkozó kedvű cégei sorban jelentek meg nálunk, azzal, hogy nagyon tetszik az ötletünk, és szívesen működnének velünk együtt.
Alig egy évvel a győri indulás után, 2006-ra már 3 db infováros működött, és 2007-ben amikor a városok száma már 10 felé járt el kellett gondolkodnunk azon, hogy az együttműködéshez szervezettebb keretekre van szükség. 2008-ban hoztuk létre azt a franchise rendszert, amelyhez mára 48 partner csatlakozott. Velük együtt egy olyan szakmai közösséget sikerült létrehoznunk, amely nemcsak együtt formálja az oldalakat, de ez az egyre bővülő csapat közösen gondolkodik a továbblépés lehetőségein azért, hogy minél tartalmasabb és naprakészebb információkkal jelenhessünk meg látogatóinknál és emellett a leghatékonyabb és legeredményesebb üzleti rendszerben dolgozhassunk. Persze figyelembe vesszük, hogy mindannyian mások vagyunk, mindenhol vannak egyedi igények és sajátosságok. Ez egy olyan információs közösség, ahol mindenki számára adott a lehetőség, hogy megőrizze sajátosságait, kiszolgálja a helyi igényeket, ugyanakkor a közös tapasztalatokból merítve formálja az oldalt és érjen el eredményeket. Itt 48 testvér dolgozik, akik hasonlítanak ugyan egymásra, de mindenkinek megvan a saját egyénisége.
2011. szeptemberétől a Google AdWords szerződéses partnere.
Célunk
Magyarországon és a határokon túl (Ausztria, Szlovákia, Románia) területén, egy olyan országos franchise hálózat kialakítása, amely amellett, hogy a helyi információkra helyezi a hangsúlyt, országos lefedettséget biztosít. Oldalainkon nem csak a helyi hirdetések, aktualitások kapnak helyet, hanem regionális, és országos hírek is. Ezzel tudjuk biztosítani a látogatók sokszínűségét és emiatt tudunk kedvező, és sokrétű ajánlatokat kínálni megrendelőinknek, akár speciális igényeknek megfelelően is.
Franchise partnereinknek és értékesítőinek magas szintű online képzést biztosítunk. Folyamatosan tartunk tréningeket az új ismeretek elsajátítására. Számunkra fontos, hogy a legfelkészültebb média-tanácsadók segítsenek munkatársainknak a mindennapi munkában. Nagy hangsúlyt fektetünk régióink részletes és hiteles virtuális bemutatására és a fogyasztói réteg teljes körű kiszolgálására. Folyamatos és tudatos marketingkoncepciónknak köszönhetően a portál mutatói, dinamikus emelkedést mutatnak, ami kedvez mind a hirdetői rétegnek, mind pedig azoknak, akik többet szeretnének tudni környezetükről. Minden kis- közép- valamint nagyvállalkozásnak lehetőséget nyújtunk arra, hogy velünk együtt kialakítsa a lehető leghatékonyabb marketing stratégiát, azért, hogy a befektetett pénz és energia a lehető legnagyobb mértékben megtérüljön. Hirdetéseink figyelemfelkeltőek és dinamikusak, alkalmasak heti, kétheti, háromheti és havi akciók, aktuális információk bemutatására. Velünk módjuk nyílik hatékony image- és, márkaépítésre, a piaci pozíció megerősítésére, valamint fizetőképes célcsoportok elérésére akár helyi, regionális és országos kampányok szervezésével.
Hirdetési hatékonyságunk abban rejlik, hogy nagy látogatószámot tudunk generálni úgy, hogy a hirdetési felületeink nem tolakodóak. Mint önálló (helyi) média részt veszünk a városi közéletben, cégek, civil- és társadalmi szervezetek és sajtó tájékoztatóin, beszámolunk kulturális programokról, sporteseményekről, iskolák-óvodák rendezvényeiről, aktualitásokról és egyéb más eseményekről.
Az Infovárosok mára kikerülhetetlen információforrások a hazai online piacon. Erőnk abban rejlik, hogy országos lefedettséggel tudunk helyi aktualitásokat, híreket továbbítani. Mi nemcsak egy ablak vagyunk a világra, mi azaz ablak vagyunk, amiben a mindenki a saját közössége történéseit láthatja.

